Ez a stílus a szomatikus terápiából jön, ami élő testet jelent és a tantra filozófiából. Test központú és test elfogadó irányzat.
A cél, hogy a figyelmünket be tudjuk kapcsolni, hogy a testünk összes részét bekapcsoljuk a középpontunkba és egy áramlássá váljon, vinyasa flowá a gyakorlás.
A figyelmünket befelé fordítjuk az élő testünkbe és az agyi központot összekapcsoljuk testünk minden pontjával, a gyógyulás érdekében. Nagyon lassú mozgást, megfontolt és belső figyelmet követel meg. Mindent a Napfonat csakrából vagyis az erőközpontunkból indítunk, ami az önbizalmunknak
a helye. Innen tudjuk a forma nélkülit formába önteni. Ez a csakra a megvalósító, vagyis manifesztáló központunk.
Az óra alatt azon dolgozunk, hogy összekapcsoljuk az erőközpontunk a végtagjainkkal. A fej és a farokcsonti is bekapcsol ebben az erőközpontba, rájuk is külön figyelmet fordítunk az óra alatt és a végtagokra, hogy minden, egy egységből, középről tudjon indulni.
Sorozatok gyakorlása történik az órán, kisebb szakaszokra lebontva, melyet együtt gyakorlunk. S aztán a magad ritmusában, saját légzéseddel áramolsz benne. Úgy mozdulsz, áramolsz, mintha csak te lennél a teremben. Az egész
gyakorlás egy meditáció is egyben, ebben a végtelen erőforrásban, melyhez mindig visszakapcsolódsz a gyakorlás folyamán, ahogy a határaidon belül és kívül áramolsz.